fbpx
vshosting~

Sok webáruház ilyenkor elsősorban a hirdetésekre összpontosít az eladások fellendítése érdekében, de gyakran megfeledkeznek arról, ha ezek a marketing kampányok sikeresebbek, mint gondolták, a weboldaluk nem biztos, hogy képes lesz kezelni a megnövekedett rendelések mennyiségét. 

Ha nem kezdenek el erre időben készülni, könnyen előfordulhat, hogy már túl késő lesz korszerűsíteni az infrastruktúrát, aminek hiányában komoly bevételtől eshetnek el.

Gondolkodjon előre, és készítse fel időben webáruházát az ünnepek alatt várhatóan megnövekvő forgalomra.

7 fontos tipp, amit érdemes átolvasnia.

1) Ellenőrizze a kapacitást

Elsőként nézze meg, hogy mennyivel nőtt a látogatók száma a tavalyi évben ebben az időszakban, valamint azt, hogy milyen terhelések érték az oldal infrastruktúráját. Fontos, hogy ezeket az adatok összevesse az átlagos évi forgalommal. Ha ez megvan egyszerűen kiszámíthatja, hogy nagyjából mekkora növekedésre számíthat idén. Képes lesz az Ön webáruháza kezelni ezt? 

Az is elképzelhető, hogy az idei szezon még sikeresebb lesz, mint a tavalyi, ezért javasoljuk, hogy számoljon még körülbelül 20%-os teljesítménynöveléssel és erről mindenképp konzultáljon szolgáltatójával. A legjobb, ha a kapacitásnövelést a tárhelymegoldásához igazítja, mert sok esetben a teljesítmény nem növelhető lineárisan a webáruháza által használt szoftvertechnológiák miatt.

Ha segítségre van szüksége forduljon hozzánk bizalommal a konzultacio@vshosting.hu email címen.

2) Gondoljon a marketingre

Egy sikeres, várakozáson felüli marketingkampány minden e-kereskedő álma, de csak abban az esetben, ha a webáruház kezelni is tudja a megnövekedett látogatók számát. Ha nem, akkor fennáll a veszélye, hogy az oldal összeomlik és a kampányra szánt keretösszeg csak ablakon kidobott pénz lesz. Ezért az előre tervezett (főleg nagyobban volumenű) kampányokat mindenképp egyeztesse tárhelyszolgáltatójával. Mindig legyen egy terve arra az esetre is, ha hirdetései a vártnál jobban teljesítenek.

3) Fontolja meg a prémium adatbázis biztonsági mentés lehetőségét

Gondolja át, hiszen a hírnevét és a pénzét is kockáztatja. 

Készítsen biztonsági tervet az esetleges problémák elkerülése érdekében, és fontolja meg a prémium adatbázis biztonsági mentés lehetőségét. Elvégre az adatbázis minden e-kereskedelmi áruház mozgató rugója.

Ha az adatbázis hirtelen leáll, akár azért, mert egy figyelmetlen kolléga véletlenül törölte, akár azért, mert egy lemeztömb meghibásodott, a megrendelések egy „fekete lyukba” kezdenek zuhanni. Így nem fogja tudni, hogy ki, mit és mennyiért vásárolt, illetve azt sem, hogy kinek, hová kellene küldenie a megrendelt terméket. Lehetséges, hogy van erről egy biztonsági mentése, de valószínűleg akkora méretű lesz a fájl, hogy a visszaállítása több órát is igénybe vehet.

Prémium biztonsági mentéssel azonban az adatok helyreállítása villámgyors (akár 10x gyorsabb, mint a dumpolással!) és az adatvesztés kockázata is minimális, mivel az adatbázis könnyedén visszaállítható a hiba előtti állapotra. Ennek köszönhetően nullára csökkentheti a bevételkiesést. 

További információért forduljon hozzánk – a biztonsági mentéseket az Ön adatbázis-technológiájához igazítjuk.

4) Mindig legyen egy B terv arra az esetre, ha valami váratlan dolog történik

Nem számít, milyen alaposan készíti fel infrastruktúráját a szezonra, váratlan problémák bármikor felmerülhetnek. Ezért mindig legyen egy helyreállítási (backup) terve arra az esetre, ha ez bekövetkezne. Elsősorban ez arra szolgál, hogy ne veszítsen el semmilyen adatot, és pontosan tudja, kinek, mit, mikor és hogyan kell tennie egy ilyen váratlan helyzetben.

5) Válasszon dedikált megoldást

Sok ügyfél akkor vált VPS tárhelyre, amikor kinövik a meglévő megoldásaikat, különösen akkor, ha megosztott infrastruktúrát használnak a webtárhelyeken. Elkezdenek teljesítménykorlátokba ütközni, jellemzően forgalmi csúcsok idején, amikor számos e-kereskedelmi weboldal verseng a korlátozott, megosztott erőforrásokért.

Erre kiváló példa a karácsonyi szezon, amikor a webáruházak infrastruktúrája a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Ugyanis a szeptember 1. és december 23. közötti időszak általában az e-kereskedők éves forgalmának több mint felét teszi ki, így a lassú oldalbetöltés vagy leállás egyszerűen nem megengedhető. 

17 éves tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, ha webtárhelyen vagy más megosztott megoldáson van az oldala, és a szokásosnál nagyobb forgalomra számít, akkor legalább egy dedikált megoldáson érdemes elgondolkodnia. Növekvő és sikeres e-kereskedelmi vállalkozásoknak azt javasoljuk, hogy a csúcsszezon előtt ideális esetben néhány hónappal térjenek át egy olyan infrastruktúrára, ahol minden erőforrás kizárólag nekik van dedikálva..

6) Ne becsülje le a biztonság jelentőségét

A biztonság kulcsfontosságú, legyen szó akár az adatok védelméről, akár a webáruház elérhetőségének biztosításáról. 

A biztonság szorosan kapcsolódik a szoftverfrissítésekhez, amelyek közé tartoznak többek között a biztonsági javítások. Ezért a menedzselt szolgáltatásaink keretében figyelemmel kísérjük a szoftver aktuális állapotát, és figyelmeztetjük az ügyfeleket, ha az elavulttá válik, sőt akár az operációs rendszerek frissítését is elvégezzük Ön helyett.

A jól működő vállalkozásoknak sajnos egyre gyakrabban kell számolniuk DDoS-támadásokra, akár véletlenszerű hackerek, akár közvetlenül a versenytársak részéről. Ezért javasoljuk, hogy ne becsülje alá a biztonságot. A vshosting-nál anti-DDoS-védelemmel rendelkezünk, amely védi ügyfeleinket az ilyen támadások ellen. Ne feledkezzen meg a kollégák képzéséről sem, ugyanis általában ők az első számú potenciális kiszemeltjei az adathalász támadásoknak.

7) Tesztelje a szolgáltató minőségét (és szükség esetén időben fontolja meg a váltást)

A webáruháza infrastruktúrájának előkészítéséhez kulcsfontosságú egy megbízható partner. Milyen tapasztalatai vannak a jelenlegi tárhelyszolgáltatójával? Proaktívan kezelik a problémákat, mielőtt azok felmerülnének? És milyenek az ügyfeleik tapasztalatai? Mindig javasoljuk, hogy ellenőrizze a referenciáikat.

Mi úgy gondoljuk, ha valami probléma felmerül, akkor azonnal cselekedni kell. Minden ügyfelünknek olyan szolgáltatást biztosítunk, ami az év mindennapján éjjel-nappal elérhető, akár még hajnal kettő órakor is, beleértve a hétvégeket és az ünnepnapokat is. 

Reméljük a fenti tippeket hasznosnak találta. Ha bármilyen kérdése van keressen minket bizalommal a konzultacio@vshosting.hu email címen.

Az elmúlt 17 évben sikeresen megvalósítottuk több száz ügyfelünk migrációját. Önnek is segítünk.

  1. Ingyenes konzultáció

    Elég, ha meghagyja a telefonszámát. Visszahívjuk Önt.

  2. Ingyenes megoldástervezet

    Kötelezettség nélkül egyeztetjük, hogyan tudunk segíteni Önnek. Testre szabott megoldást kínálunk.

  3. Professzionális
    megvalósítással állunk elő

    Előkészítjük a problémamentes migráció
    környezetét a közös javaslatok alapján.

Adja meg telefonszámát vagy emailcímét




    Vagy hívjon a következő telefonszámon

    +36 80 206 005 24/7 üzemben
    ajanlat@vshosting.hu
    Másolás
    Visszahívjuk Önt